Paradise Academy - 1. fejezet

„ – Ígérd meg, hogy kivered ezt az egészet a fejedből.
-    Ne kérd ezt Jasper. Én nem bírom ezt tovább. Engem ez nem érdekel. Szabad akarok lenni kötöttségek nélkül.
-    Bella! Kérlek. Hányszor átbeszéltük ezt már. Itt vannak a barátaid, itt vigyáznak, vigyázunk rád, és mindenkire. Mégis hová mennél… - ebben mindig igaza van amikor ezt mondja. Nincs családom, sem saját ingatlanom, ahova elmehetnék. - Szeretlek és féltelek. Itt biztonságban vagy, mint mindenki más. Jó lenne, ha most már hallgatnál rám.
-    De…
-    Kérlek!
-    Hjajj… rendben van – mondtam beletörődve, majd szorosan megöleltem őt. Majd öleléséből felnéztem rá, és egy halvány mosoly után megcsókoltam, úgy mintha az életem múlna rajta. – Szeretlek.
-    Én is.
-    Akkor azt hiszem jobb lesz, ha megyek vissza a hálókörletbe, mielőtt valaki észrevesz – mosolyogtam rá, mintha minden rendben volna.
-    Rendben. Szia, és szép álmokat - mondta, majd egy gyors puszit követően elment.
-    Szia – suttogtam a sötét éjszakába, mely csendben fonta körbe az akadémia területét. Nagyot sóhajtottam és egy gyors hátraarccal elindultam előző célom fele remélve, hogy most örökre sikerül hátrahagynom ezt a helyet!”

Ez az emlék megannyi nap eszembe jut, mióta eljöttem az Akadémiáról. Fájt a szívem, hogy ezt tettem azzal, akit szeretek, de magam miatt kénytelen voltam ebbe belemenni, mert nem bírtam volna tovább. Az akadémia tanulóinak kilencvenkilenc százaléka kívülről jött, én viszont oda születtem. És még sosem voltam kint a normális világban, ahol nem akarnak szabályokkal felkészíteni minket különböző dolgokra.

Az akadémián sok barátom van, akik azt hiszik, hogy azok. De igazából sokan csak félnek, és így próbálnak nem az ellenségem lenni.

Én is egyike vagyok ott a boszorkány-jelölteknek. Hogy ez mit takar?  Sokak szerint hatalmas dolgot, mások szerint ez természetes dolog és nem tartják akkora cool dolognak.

Hát én egyik táborba sem tartozok.

Utálom, hogy nem tudom, mi vár rám, és utálom, hogy mindig megszabják mit csinálj, hova menj, mit szabad, mit nem szabad. Pedig nem vagyok lázadó típus, mégis nagyon rosszul érint ez engem.

A többségük akik az akadémiára bekerültek teljesen oda meg vissza vannak ettől az egésztől, és máris valakiknek érzik magukat. Nem csak hétköznapi szürke embernek a kinti unalmas világban.

A suli másik rétege meg a vámpírjelöltek, akik elég jó genetikával bírnak és nincs képességük, azokból lehet vámpír, ők lesznek majd a testőrök. A boszorkányok őrei. Lehet az illető fiú vagy lány, édes mindegy. A leginkább mégis azokból lesz vámpír akiknek a felmenői közt is szerepelt már vámpír. Ahhoz hogy valaki majd később testőr lehessen el kell érnie a 25 éves kort, és az akadémián teljesítenie kell rátermetségét, mind fizikailag, mind lélekben és agyban. Aztán majd átváltoztatják. Azért ilyen szigorú a részükről a rendszer, mert az átváltozás olyan borzalmasan fájdalmas, hogy kevesen élik túl.

Boszorkányból azok lesznek akiknek a szülei is azok voltak. Minden ilyen gyerek valahol nyilván van tartva. És amikor elér egy kort, akkor „meginvitálják tanulni” az akadémiára.

Nos engem még invitálni sem kellett.

Anyám is az akadémia növendéke volt valaha, aztán beleesett az apámba és lettem én. Születésemkor azonban már apu nem élt, és nem sokra rá, két éves koromban anya is eltávozott. Így „szüleimnek” az iskola tanárai tekinthetők.

Az iskola négy mellék épületből - ami egyenként is majdnem elmennek kastélynak – áll és egy főépületből. Mindez egy hatalmas területen található. A szabályok legfontosabbika, hogy az akadémia területét és a tanulók őrzéséért felelős beosztott vámpírok  és a tanulók közt nem alakulhat ki semmilyen viszony. Ha mégis, akkor annak súlyos következményei lennének, mind a két vétkes részéről. Persze van egy kiskapu, ami azt jelenti, hogy 21. életévét betöltött tanuló felnőttnek számít, és ily módon szabadon dönthet, addig viszont nem. Addig tulajdonképpen egy bábu mindenki, legalábbis szerintem.

Jasperrel titokban kellett tartanunk kapcsolatunkat, mert még ha az én büntetésem nem is lett volna számomra olyan rossz, addig Jasper elvesztette volna a munkáját, és a megbízhatóságát, amit sok év alatt harcolt ki magának. Szóval ő sokat veszített volna. És sajnos még csak most leszek tizenkilenc éves. Egészen pontosan egy hét múlva.

Az életem most majdnem tökéletes. Egy éve jöttem el körülbelül az akadémiáról, és azóta senki nem zargat. Persze szóbeszédek eljutnak hozzám, és nem túl bíztatóak, de egyenlőre nem törődök ezekkel a dolgokkal.

Egy kis albérletben lakom, melyet felszolgálóként kapott kis pénzemből fizetek. Itt a normális világban ismertem meg egy nagyon szeretnivaló lányt Alice-t is aki szintén boszorkány-jelölt, és ő is eljött az egyik akadémiáról, ami Angliában működik. Bár az ő esetében nem volt szó szökésről, mivel már elmúlt huszonegy. Saját döntés volt a részéről, amibe nem szólhattak bele.

Szóval nagyon megszerettem ezt a lányt. Egyébként a munkatársam és albérlőtársam. Igazán nagy kincs. Az ő képessége a jövőbelátás. Még nem teljesen fejlődött ki a képessége, de ő már így is örül annak, hogy van valamihez tehetsége.

Nekem bezzeg semmi. Csak egy valamihez értek, mégpedig, hogy a szokásosnál jobb a harci technikám. Könnyebben elnáspángolok akárkit. Köszönhetően Jaspernek, aki remek tanár volt.

Vajon mit csinálhat? Elfelejtett, ha haragudott rám a történtek miatt, megbocsátott, vagy legalább meg fog e?

-    Na min gondolkodsz?
-    Semmin, csakhogy milyen hamar eltelt már egy év, mióta…
-    Hmm…tudom én mi kell neked – vágott cinkos vigyort Alice.
-    Alice, ehhez most nincsen kedvem. A legkevésbé sem jó ötlet, amit a kis agyad tekervényei kitaláltak.
-    Dehogy is nem. Az én ötleteim mindig jók. Elmegyünk bulizni és kész, punktum. Most nem hagyom magam lebeszélni erről az egészről. Olyan régen voltunk már egy jó kis táncos, alkoholos mulatságon. Szerinted viccből szereztem kamu okmányokat neked? Nem. Azért, hogy ne egyedül igyak. Szóval kapd össze magad kisanyám, mert megyünk bulizni – mondta az utolsó két szót énekelve. – És ha nemet mersz mondani, egy hétig nem szólok hozzád, nem nézek rád, de még meg sem hallgatlak és…
-    Jól van – mondtam beletörődve. – Jól van, csak fejezd be a zsarolást.

Fél óra múlva már menetkész voltam és mehettünk is. Igazság szerint egy valami miatt nem volt kedvem menni, az pedig az, hogy tél van és nagyon hideg. De még milyen. És a szórakozó hely is vagy fél óra, csupa olyan utcán keresztülvágva, ahol bármilyen veszély leselkedhet ránk. Főleg, hogy valami rossz történik szépen lassan a világunkban, legalábbis a hirtelen eltűnések és egyéb megmagyarázhatatlan dolgok ezt mutatják.

Alic-vel egymásba karolva haladtunk a sötét esti utcán, mikor egyszer csak az út túloldaláról szépen lassan két, a termetükből férfinek tűnő alak, haladt pontosan az irányunkba. Talán nem kéne, hogy gyanúsnak tűnjön, de abból, ahogy lépkedtek, meg a megérzéseim is azt sugallták, menekülj. Óvatosan hátrapillantottam, ahol szintén két férfi követett minket.

Hogy a francba nem vettem őket észre? Pedig kifejezetten jó vagyok benne. Francba… hiszen akkor biztos vámpírok. Még egyszer a francba.









Hát íme az első fejezet remélem eddig tetszik nektek. :) Véleményeknek örülnék :)