Paradise Academy - 2. fejezet

Olyan furcsa érzésekkel kezdtem magamhoz térni. Először még megmozdítani is nagyon fájt a fejem, így ezzel nem is próbálkoztam. Kezemmel kitapintottam a fejem hátulján egy hatalmas púpot, ami nagyon érzékeny volt érintésre és fájdalmas is volt. Ezek után döntöttem el, hogy talán a szemem sem ártana kinyitni.

Lassacskán próbálgattam tehát a szemem, és mire egy kicsi fény érte őket, egyből hunyorogva visszazártam.

-    Kaptál fájdalom csillapítót, lehet ettől kicsit rosszul fogod érezni magad, de majd jobb lesz – mondta egy hang, mire egyből kipattantak a szemeim.
-    Jasper! – mondtam elhűlve az előzőleg hallott hang tulajdonosának aki szomorúan nézett rám. Most is ugyan úgy nézett ki, mint ahogyan emlékeztem rá. Csak talán kicsit borostásabbnak tűnt. Biztos régen tudott megborotválkozni. Az arca nyúzott, gondterhelt és a tekintete…
-    Csatold be magad, mindjárt landolunk – mondta, ezzel felállt és indult volna, ha nem állítom meg.
-    Mi? Mi az, hogy landolunk? – kérdeztem egy fokkal vékonyabb hangon, majd felpattantam, bár ez nem bizonyult jó ötletnek mert egyből megszédültem és meg kellett, hogy kapaszkodjak az egyik székben. Miután minden a helyére állt a látóteremben és semmi sem volt elmosódott, láttam, a repülőnek a belsejében, amiben épp voltunk, az Akadémia jelképét festve a padlószőnyegre és a székekre is. A suli magángépén vagyok, ami csak egyet jelenthet. – Mi… Nem vihettek vissza!!!
-    Miért? – fordult meg és érzelem mentes hangon szólt hozzám.
-    Mert szerintem az, hogy eljöttem egyértelmű jelzés volt arról, mennyire nem akaródzott ottmaradni.
-    Csakhogy nem dönthetsz. Nem vagy felnőtt még, hogy saját magad dönts erről. Neked bennt van a helyed.
-    Ááá. Értem. Tehát itt tartunk megint. Ugyan az a lemez újra és újra. Gyereknek tartasz.
-    Az is vagy még. Miért nem látod be? Újból be akarod bizonyítani, hogy milyen felelőtlenül tudsz viselkedni, rendben. De akkor is visszaviszünk az akadémiára.
-    Haragszol, mert elmentem rendben van, de…
-    Nincs semmi de. Ami volt elmúlt. Biztos te is túltetted magad rajta, ahogy én. Vége. Ideje lenne, hogy felnőj!  – mondta keményen ki az utolsó mondatot, majd elfordult és kiment, helyébe pedig Alice futott be, aki amint meglátta, hogy jól vagyok, egyből odarohant hozzám és szorosan ölelt engem.

Vége! Csak ez a szó zakatolt a fejemben. Sejthettem, és igazából ennek így kellett lennie, de így kimondva ez egyszerűen szörnyen hangzik. Teljesen összeomlottak a gondolataim.

-    Istenem Bella, annyira megijedtem, de nem lesz semmi baj.
-    Mi? Semmi baj nem lesz? Már van Alice.
-    Bella…
-    Nem, hallgass ide… egy pillanat. Mit keresel itt? Neked nem kéne itt lenned.
-    Nem hagylak egyedül. Veled megyek és vigyázunk egymásra, mint eddig is.
-    Alice ez nagyon nem jó ötlet.
-    Lehet, de ez az én döntésem. Ha nem emlékeznél, én már felnőttként szabadon dönthetek a sorsomról.
-    Ja. Nagyon felkapott lett a „felnőtt” szó az elmúlt öt percben.
-    Jaj szívem – mondta sajnálkozva, mikor leesett neki.
-    Semmi baj. Sejthettem, hogy ez lesz, és talán nem is baj – mondtam szomorúan, miközben Alice simogatta a hátamat és nyugtatólag susmogott a fülembe arról, hogy ezekután majd ő figyelni fog rám, és nem hagyja, hogy bármi is történjen, mert azt szereti, mikor mosolygok. És persze mikor harcias vagyok, és morgolódok.

Később aztán leültünk és becsatoltuk magunkat. Alice mind eközben bátorítólag fogta a kezem, és egész hátralevő úton csak csacsogott, és nem hagyta, hogy a gondolataim elkalandozzanak olyan irányba amitől, megint letargiába esnék.

Közben néhány másik vámpír testőr is csatlakozott hozzánk, ezek közül kettő szinte mindig Jasperrel társalgott. Gondolom az őrizetemről. És a további teendőkről.

Na de egy valamit nem értek, hogy miért kell engem ilyen felügyelettel kísérgetni, ki vagyok én a Pápa? Nem, csak egy kis senki vagyok. Egy „gyerek” aki elszökött a suliból!

Végül fél órán belül landoltunk, majd beszállítottak minket egy dzsipbe és haladtunk arra fele, amerre nem akartam soha többet menni. Jasper vezette a kocsit, amiben ültünk, én hátul ültem két vámpír közt, akiket először igazán meg sem néztem, mikor beszálltam, csak néztem ki a fejemből. Alice elöl ült és láthatóan egyáltalán nem zavarta a tudat, hogy mi történik éppen. Pedig nem úgy ismertem meg, mint aki imádná az Akadémiákat. Most mégis tök nyugodt.

-    A cuccaid már várnak a régi szobádban. A lakótársad pedig Alice lesz – mondta a mellettem ülő, és mikor felnéztem, a rég nem látott Carlos-t láttam.
-    Még mindig van akcentusod! – jegyeztem meg halványan mosolyogva.
-    Hát igen. Van ami nem változik – mondta ez a mexikói régi jó barátom. Ő volt egyike azoknak az Akadémián, akiket szerettem. Őt azért, mert mindig vidám volt és végtelenül optimista. Most azonban gondterhelt az arca, és úgy tűnik, mintha tíz évet öregedett volna az elmúlt egy évhez képest, pedig ez egy vámpírnál gyakorlatilag lehetetlen.
-    Szörnyen nézel ki – folytattam a beszélgetést, hátha megtudok valamit.
-    Te annyira nem. Még mindig dögös vagy, bár ezt a barna hajszínt még meg kell szokni, mégha ez is az alapszíned. Emlékeimben egy szőke csajszi rémlik – mondta már kicsit nyugodtabban.
-    Majd később beszélgetünk? – kérdeztem.
-    Nem igazán lesz rá alkalom. Ez volt az utolsó napom itt az akadémián. Áthelyeztek Európába. Igazából nem ez az egyetlen változás itt…
-    Carlos – szólt rá erélyesen Jasper, mire az említett abbahagyta előbbi mondatát.

Én erre csak bólintottam, hisz sejtem mi lesz majd a jutalmam a szökésért. Szobafogság, és mindenki előtti megaláztatás. Legalább van kin példát statuláljon majd Gertrúd, az a szipirtyó, aki az Akadémiát vezeti immár nyolcvanöt éve.

Itt is a kövi. remélem kezd tetszeni aez a történet :)

Paradise Academy - 1. fejezet

„ – Ígérd meg, hogy kivered ezt az egészet a fejedből.
-    Ne kérd ezt Jasper. Én nem bírom ezt tovább. Engem ez nem érdekel. Szabad akarok lenni kötöttségek nélkül.
-    Bella! Kérlek. Hányszor átbeszéltük ezt már. Itt vannak a barátaid, itt vigyáznak, vigyázunk rád, és mindenkire. Mégis hová mennél… - ebben mindig igaza van amikor ezt mondja. Nincs családom, sem saját ingatlanom, ahova elmehetnék. - Szeretlek és féltelek. Itt biztonságban vagy, mint mindenki más. Jó lenne, ha most már hallgatnál rám.
-    De…
-    Kérlek!
-    Hjajj… rendben van – mondtam beletörődve, majd szorosan megöleltem őt. Majd öleléséből felnéztem rá, és egy halvány mosoly után megcsókoltam, úgy mintha az életem múlna rajta. – Szeretlek.
-    Én is.
-    Akkor azt hiszem jobb lesz, ha megyek vissza a hálókörletbe, mielőtt valaki észrevesz – mosolyogtam rá, mintha minden rendben volna.
-    Rendben. Szia, és szép álmokat - mondta, majd egy gyors puszit követően elment.
-    Szia – suttogtam a sötét éjszakába, mely csendben fonta körbe az akadémia területét. Nagyot sóhajtottam és egy gyors hátraarccal elindultam előző célom fele remélve, hogy most örökre sikerül hátrahagynom ezt a helyet!”

Ez az emlék megannyi nap eszembe jut, mióta eljöttem az Akadémiáról. Fájt a szívem, hogy ezt tettem azzal, akit szeretek, de magam miatt kénytelen voltam ebbe belemenni, mert nem bírtam volna tovább. Az akadémia tanulóinak kilencvenkilenc százaléka kívülről jött, én viszont oda születtem. És még sosem voltam kint a normális világban, ahol nem akarnak szabályokkal felkészíteni minket különböző dolgokra.

Az akadémián sok barátom van, akik azt hiszik, hogy azok. De igazából sokan csak félnek, és így próbálnak nem az ellenségem lenni.

Én is egyike vagyok ott a boszorkány-jelölteknek. Hogy ez mit takar?  Sokak szerint hatalmas dolgot, mások szerint ez természetes dolog és nem tartják akkora cool dolognak.

Hát én egyik táborba sem tartozok.

Utálom, hogy nem tudom, mi vár rám, és utálom, hogy mindig megszabják mit csinálj, hova menj, mit szabad, mit nem szabad. Pedig nem vagyok lázadó típus, mégis nagyon rosszul érint ez engem.

A többségük akik az akadémiára bekerültek teljesen oda meg vissza vannak ettől az egésztől, és máris valakiknek érzik magukat. Nem csak hétköznapi szürke embernek a kinti unalmas világban.

A suli másik rétege meg a vámpírjelöltek, akik elég jó genetikával bírnak és nincs képességük, azokból lehet vámpír, ők lesznek majd a testőrök. A boszorkányok őrei. Lehet az illető fiú vagy lány, édes mindegy. A leginkább mégis azokból lesz vámpír akiknek a felmenői közt is szerepelt már vámpír. Ahhoz hogy valaki majd később testőr lehessen el kell érnie a 25 éves kort, és az akadémián teljesítenie kell rátermetségét, mind fizikailag, mind lélekben és agyban. Aztán majd átváltoztatják. Azért ilyen szigorú a részükről a rendszer, mert az átváltozás olyan borzalmasan fájdalmas, hogy kevesen élik túl.

Boszorkányból azok lesznek akiknek a szülei is azok voltak. Minden ilyen gyerek valahol nyilván van tartva. És amikor elér egy kort, akkor „meginvitálják tanulni” az akadémiára.

Nos engem még invitálni sem kellett.

Anyám is az akadémia növendéke volt valaha, aztán beleesett az apámba és lettem én. Születésemkor azonban már apu nem élt, és nem sokra rá, két éves koromban anya is eltávozott. Így „szüleimnek” az iskola tanárai tekinthetők.

Az iskola négy mellék épületből - ami egyenként is majdnem elmennek kastélynak – áll és egy főépületből. Mindez egy hatalmas területen található. A szabályok legfontosabbika, hogy az akadémia területét és a tanulók őrzéséért felelős beosztott vámpírok  és a tanulók közt nem alakulhat ki semmilyen viszony. Ha mégis, akkor annak súlyos következményei lennének, mind a két vétkes részéről. Persze van egy kiskapu, ami azt jelenti, hogy 21. életévét betöltött tanuló felnőttnek számít, és ily módon szabadon dönthet, addig viszont nem. Addig tulajdonképpen egy bábu mindenki, legalábbis szerintem.

Jasperrel titokban kellett tartanunk kapcsolatunkat, mert még ha az én büntetésem nem is lett volna számomra olyan rossz, addig Jasper elvesztette volna a munkáját, és a megbízhatóságát, amit sok év alatt harcolt ki magának. Szóval ő sokat veszített volna. És sajnos még csak most leszek tizenkilenc éves. Egészen pontosan egy hét múlva.

Az életem most majdnem tökéletes. Egy éve jöttem el körülbelül az akadémiáról, és azóta senki nem zargat. Persze szóbeszédek eljutnak hozzám, és nem túl bíztatóak, de egyenlőre nem törődök ezekkel a dolgokkal.

Egy kis albérletben lakom, melyet felszolgálóként kapott kis pénzemből fizetek. Itt a normális világban ismertem meg egy nagyon szeretnivaló lányt Alice-t is aki szintén boszorkány-jelölt, és ő is eljött az egyik akadémiáról, ami Angliában működik. Bár az ő esetében nem volt szó szökésről, mivel már elmúlt huszonegy. Saját döntés volt a részéről, amibe nem szólhattak bele.

Szóval nagyon megszerettem ezt a lányt. Egyébként a munkatársam és albérlőtársam. Igazán nagy kincs. Az ő képessége a jövőbelátás. Még nem teljesen fejlődött ki a képessége, de ő már így is örül annak, hogy van valamihez tehetsége.

Nekem bezzeg semmi. Csak egy valamihez értek, mégpedig, hogy a szokásosnál jobb a harci technikám. Könnyebben elnáspángolok akárkit. Köszönhetően Jaspernek, aki remek tanár volt.

Vajon mit csinálhat? Elfelejtett, ha haragudott rám a történtek miatt, megbocsátott, vagy legalább meg fog e?

-    Na min gondolkodsz?
-    Semmin, csakhogy milyen hamar eltelt már egy év, mióta…
-    Hmm…tudom én mi kell neked – vágott cinkos vigyort Alice.
-    Alice, ehhez most nincsen kedvem. A legkevésbé sem jó ötlet, amit a kis agyad tekervényei kitaláltak.
-    Dehogy is nem. Az én ötleteim mindig jók. Elmegyünk bulizni és kész, punktum. Most nem hagyom magam lebeszélni erről az egészről. Olyan régen voltunk már egy jó kis táncos, alkoholos mulatságon. Szerinted viccből szereztem kamu okmányokat neked? Nem. Azért, hogy ne egyedül igyak. Szóval kapd össze magad kisanyám, mert megyünk bulizni – mondta az utolsó két szót énekelve. – És ha nemet mersz mondani, egy hétig nem szólok hozzád, nem nézek rád, de még meg sem hallgatlak és…
-    Jól van – mondtam beletörődve. – Jól van, csak fejezd be a zsarolást.

Fél óra múlva már menetkész voltam és mehettünk is. Igazság szerint egy valami miatt nem volt kedvem menni, az pedig az, hogy tél van és nagyon hideg. De még milyen. És a szórakozó hely is vagy fél óra, csupa olyan utcán keresztülvágva, ahol bármilyen veszély leselkedhet ránk. Főleg, hogy valami rossz történik szépen lassan a világunkban, legalábbis a hirtelen eltűnések és egyéb megmagyarázhatatlan dolgok ezt mutatják.

Alic-vel egymásba karolva haladtunk a sötét esti utcán, mikor egyszer csak az út túloldaláról szépen lassan két, a termetükből férfinek tűnő alak, haladt pontosan az irányunkba. Talán nem kéne, hogy gyanúsnak tűnjön, de abból, ahogy lépkedtek, meg a megérzéseim is azt sugallták, menekülj. Óvatosan hátrapillantottam, ahol szintén két férfi követett minket.

Hogy a francba nem vettem őket észre? Pedig kifejezetten jó vagyok benne. Francba… hiszen akkor biztos vámpírok. Még egyszer a francba.









Hát íme az első fejezet remélem eddig tetszik nektek. :) Véleményeknek örülnék :)

Paradise Academy történetismertetője

Bella Swan vagyok.

Boszorkány, aki jelen pillanatban elszökött egy tökéletes helyről, melyből a világon mindössze öt létezik. Egy helyről, melysokak szerint biztonságot és tudást nyújt.

De nekem ez nem kellett. Én ezt nem akartam. Nem akartam boszorkány lenni, hanem csak egy normális szabad akarattal rendelkező ember hétköznapi problémákkal. Ehelyett homlokegyenest nem ez van. Boszorkány és vámpír jelöltek közt nőttem fel a Paradise Akadémián. Jól hangzik a neve? Azt hinnéd ez a maga a paradicsom pedig nem. ez számomra börtön, a pokolban. Egy hely ahol nem tehetsz semmi mást azon kívül, hogy tanulsz, tanulsz és tanulsz... ja és egyetértesz, beletörődsz olyan dolgokba amelyekbe amúgy nem mennél bele.

Persze ezzel szinte én vagyok egyedül csak így. Hiszen az összes boszorkány-jelölt és vámpír-jelölt a legnagyobb megtiszteltetésnek tartja, hogy bejutottak ebbe az iskolába. Na jó maga az intézmény mint tárgy azért elég jó. Hat hatalmas kastélyszerű építmény fekszik egy hatalmas területen, mely majdnem ötszáz diáknak és száz tanárnak, dolgozónak, testőröknek ad otthont. Igazából egy kis államnak is mondhatnánk California államán belül. Mind a hat ház fel van osztva, az egyikben a tizenegy és tizenöt év közötti diákok kaptak helyet, egy másikban a tizenöt és tizennyolc év közöttiek, egy harmadik épület a tizenkilenc és huszonegy éves növendékek otthona, van egy főépület melyben a tanárok tartózkodnak és mindenki más aki az intézmény működésében szerepet vállal. A testőröknek, akik egyébként vámpírok akik túlélték az átváltozást és elég erősek, rátermedtek, szóval ők alkotják a testőröket. Nekik külön házuk van, hogy miért, azt nem nehéz kitalálni, az életmódjuk nem éppen szép látvány. Ugyanis "szegények" véren élnek, és hozzájuk olykor jönnek adakozó kedvű hölgyek és urak kintről. És még egy épület van mely magában foglalja a gyengélkedőt ami szerintem azért simán nevezhető kórháznak is, templomot, közösségi szobákat, és egy hatalmas wellness részleggel és uszodával is rendelkezik. Na és persze az étkező is ott van. ami szintén óriási hisz nem kevés éhes száj él az akadémián.

Jól hangzik mi?

Az Iskola egyszerű elven működik, úgy mint minden másik. Vannak tanárok, főképp boszorkányok és vannak persze vámpír testőrök is, akik a fiatal diákokat a korosztályukhoz mérten az adott anyaggal készítik fel a felnőtté válásra. Még ez is rendben van. De ezeket sajnos nagyon szigorúan veszik. Hogy miért?

A tanárok és mindenki aki már felnőtt és éretten képes gondolkodni azt mondja, hogy a képességeink, melyek bennünk vannak és kifejlődésre várnak, formálandó anyagok. ahhoz hogy a fokozatosan kialakuló tehetségünk használható legyen és ne uralkodjon el rajtunk, mely akár az életünkbe is kerülhet, fejlesztendő dolog.

Harcművészetet és táncot éppúgy tanulunk mint humán tárgyakat és boszorkánymágiát, mindent elméletben és gyakorlati szinten is. Számos vizsgán kell átesnünk, és év végi nagyvizsgákkal bizonyítjuk, hogy érdemesek vagyunk az örökségeinkre.

Persze, persze irtó büszke minden leendő kis boszorkány mikor bekerülnek az akadémiára tizenegy évesen és mint egy létrán mennek szépen lassan felfele a kiteljesedésig, de van amivel nem értek egyet. Hogy a tanárok szigorúak e? Nem kifejezés. Az igazgatónő meg egy gonosz boszorka ha engem kérdeztek.

Persze nekünk még mindig nagyobb a lehetőségünk a túlélésre, mint azoknak aki vámpírjelöltek. Az hogy miért roppant egyszerű a természetben nem olyan könnyű dolog valakit átváltoztatni. Meg van erre a szabály is. csak abból lehet vámpír, aki elég rátermedt arra, hogy túlélje ezt a folyamatot. Sajnálatos módon sokan meg is hallnak, de azért sokan túl is élik, mikor oda kerül a sor, hogy átváltoztatják őket.

Vámpírok azokból lehetnek tehát, akik rátermettek és hogy a boszorkányok mi fán teremnek? Na ez egyszerű nem máson múlik mint a genetikán. Van e a felmenőid közt boszorkány! Ha egyik szülőd az volt, nagy eséllyel lehetsz az, és megjegyzem manapság belőlük van több. Ha mind a két szülőd boszorkány volt, akkor maga vagy a tökéletesség mintapéldánya. Belőlünk, mivel egyébként én is egy vagyok közülük, sajnos szó szerint tizenkettő él a bolygón. A száz évvel ezelőtt dúló háború során haltak ki a tisztavérű boszorkányok legnagyobb része. Éppen ezért mi vagyunk a legnagyobb megvédendő kincs ezen a bolygón.

Valószínűleg ez volt a fő oka annak is hogy velem szigorúan bántak. Képességem pedig nincs. vagy eddig legalább nem jelentkezett. A legtöbbünk már tizennyolc éves korában megtapasztalhatja valamilyen érzelmi reakció során, hogy mihez van affinitása, mint például tűz, föld, víz, levegő és még sorolhatnám milyen dolgok uralma, azonban ez nálam elmaradt, így engem a harcok terén erősítettek, hogy meg tudjam magam védeni. Bár persze nem volt nehéz ezt kitalálni számomra, mivel ugye szabad választás nincs, mivel elég ügyesen el tudom sajátítani a harcművészet és egyéb hasonló dolgok alkalmazását.

És mindamellett, hogy mindent megszabnak nekünk, mit tehetsz mit nem, még arra is hoztak szabályt, hogy tizenhat éves kor alatt nem létesíthetnek az iskola külön nemű tagjai egymással semmiféle kapcsolatot, és tilos a testőrök bármelyikével is akárcsak a tanárokkal, viszonyt folytatni.

És ami tilos az ugye a legveszélyesebb csábító gyümölcs. Sajnos én beleestem ebbe a hibába.Jasper Cullen a hiba neve. Egy tökéletesen nyugodt, kedves, aranyos, jóképű és figyelmes vámpír, akit valaha is láttam. Sőt ő volt a mentorom is. Az egyik legképzettebb testőr, aki itt dolgozik az akadémia területén belül. És persze őbelé kellett beleesnem. Nem volt nehéz hiszen igen közelről ismertük egymást a harcok miatt, aztán később más miatt is. Fokozatosan alakult ki köztünk először a szimpátia, aztán a vonzalom, és végül a szerelem. A tiltott szerelem.

De a szabály miatt nem lehettünk nyugodtan együtt, senki nem tudhatott róla állandó titkolózás volt az életünk, és én ezt megelégeltem. Többször is próbáltam beszélni Jasperrel, hogy szökjünk ki onnan, éljünk kinn nyugodtan. De ő minduntalan lebeszélt róla. persze megértem, hisz ha kiderült volna a viszonyunk neki a becsületébe és a hivatásába került volna, pedig az egyik legjobb testőr a világon. Ha mindaz kiderül, hogy egy fiatal korú boszorkánnyal folytat szerelmi légyottot akkor soha többé nem teheti azt az egy dolgot amihez igazán ért. Ami az élete. Persze az én büntetésem engem nem zavart volna, ami abból állna valószínűleg hogy kirúgnak az akadémiáról, ezzel meg is bélyegezve engem. De én mindezt a kockázatot felvállaltam volna, hogy együtt lehessünk nyugodtan. De Jasper miatt kitartottam. De aztán nem bírtam tovább és elszöktem. Hátra hagyva ezzel Őt és az eddig biztonságot nyújtó hátteret.

Új életet akartam kezdeni... és ehhez már megtettem az első lépéseket.